A karate (空手) szót két japán írásjel alkotja. A “kara” (空) azt jelenti üres, míg a “te” (手) szó jelentése kéz, tehát a karate jelentése üres kéz, átvitt értelemben fegyvertelen kéz. A karate szóhoz kapcsolódik a “do” (道) írásjel, amely jelentése út. Így összerakva az írásjeleket a Karate-do (空手道) japán, szó szerinti jelentése az üreskéz útja, ahol az út (do) szellemi utat, élet- és gondolkozásmódot jelöl.

Ez a szó nyilvánvalóvá teszi, hogy a karate nem egyszerűen verekedés, hanem egy pusztakezes harcművészet, hatékony önvédelmi rendszer. A klasszikus (tradicionális) karate a test, a szellem és a lélek művészete. Nem csupán fizikális tréning, hanem törekvés olyan harcossá válni, aki képes a testét és lelkét egyaránt uralni. Ugyanakkor nem csak az önvédelem eszköze. Gyakorlása javítja a vérkeringést, fejleszti a fizikumot, mozgás anyaga a test valamennyi izmát és ízületét igénybe veszi, ily módon egészségmegőrző, fejlesztő és kondicionáló hatású. Az erő, a gyorsaság, az állóképesség, a hajlékonyság mellett, az egyensúlyérzék, a koordinációs képességek is fejlődnek. Nem utolsó sorban olyan fizikai, szellemi és lelki képességet fejleszti, amire egy embernek mindennapi élete során bármikor szüksége lehet.

Tanulása és gyakorlása, a mozdulatok tökéletesítése egy életen át tartó folyamat, mely alatt lassan rájövünk, hogy a legnagyobb nehézséget nem ellenfeleink, hanem saját magunk legyőzése jelenti.

A karate technikái védésekből, a test érzékeny pontjaira irányuló ütésekből, csapásokból, rúgásokból, illetve dobásokból és ezek kombinációiból állnak. A karate oktatása, gyakorlása során három fő részt különítünk el. Ezek a következők: kihon (alaptechnikák), kata (formagyakorlatok) és a kumite (küzdelem) gyakorlása.

A mai Karate európai szemmel nézve küzdősport, mégis magában hordozza a hagyományokat, a tradíciót.